
|
|
PROGRAMARCHÍVUM |
|
| |
Csütörtök | 03. Dec. 2009 | 19:00 óra |
XXIII. Zurboló Táncfórum és Táncház
A Zurboló Táncegyüttes előadja a Portré. Három etűd az erdélyi cigánymuzsikusok táncaiból a mérai Berki Ferenc „Árus” (1931-1995) emlékére című táncjátékát.
Az előadást táncház követi a szamosújvári – székelykeresztúri Harmadik zenekar közreműködésével.
Szervező: Bogáncs-Zurboló Egyesület, Tranzit Alapítvány Helyszín: Nagyterem
| Szombat | 05. Dec. 2009 | 19:00 óra |
Az Emberi Piramis. Beszélgetések a pártállami diktatúráról IX.
Beszélgetés
Underground zene és az állambiztonsági szervek Magyarországon a 80-as években
Meghívott: Farkas Bálint kulturális menedzser (Miskolc)
Házigazda: Koros-Fekete Sándor
A 80-as évek elején gomba mód szaporodtak Magyarországon a punk és underground művészeti kezdeményezések, zenekarok, performance csoportok. 1981-ben Farkas Bálint barátaival Kazincbarcikán Jövő Pillérei néven zenei performance társulatot hoztott létre. 1982-ben alapították az Ápolók nevű underground művészeti csoportot, ami mozgásszínház és zenekar volt egyben. Farkas Bálint 1986-tól pár évig zenekarok kitalálásával, szervezésével foglalkozott (Agydaganat, Swetter, Magyar Vizsla stb.) Amikor már több ezres tömeg lett a koncerteken a zenészek, zenekarok az Állambiztonság intenzívebb felügyelete alá kerültek, rendszeresek lettek a kihallgatások, besúgások, rendőrségi hang- és képfelvételek. Ezután kezdődött a magyar újhullám, ami a rendszerváltásig tartott.
A beszélgetést román szinkronfordítás kíséri

Az Emberi Piramis. Beszélgetések a pártállami diktatúráról a Tranzit Alapítvány által kezdeményezett nyilvános beszélgetéssorozat, amely az elmúlt években kialakult, a titkosszolgálatok dossziéiból részben feltáruló titokratikus társadalmi berendezkedés értelmezéséhez szeretne hozzájárulni. A sorozat olyan közbeszéd része és alakítója kíván lenni, amely felvállalja a közelmúlt és a jelen kritikai vizsgálatát, a társadalom működésének, azon belül pedig az irányítási technikáknak és az ellenállási lehetőségeknek az elemzését. Meghívottaink különböző nemzedékeket képviselnek, mivel úgy gondoljuk, hogy a felvetett tematika az egész kortárs társadalmat érinti.
Szervező: Tranzit Alapítvány, Láthatatlan Kollégium - Kolozsvár Helyszín: Nagyterem | Szombat | 05. Dec. 2009 | 20:00-23:00 óra |
III. Underground Museum Disco
Válogatás a 80-as 90-es évek magyar alternatív zenéiből
A programból:
A.E. Bizottság, Auróra, AMD, Ápolók, Balaton, Balkán Futurist, Beatrice, Bikini, Cpg, Ef. Zámbó Happy Dead Band, Európa Kiadó, Fonográf, Kontroll Csoport, Rolls Frakció, Sebő Ferenc, Vágtázó Halottkémek stb.
Lemezlovas: Bakelit Bálint
Belépő 5 RON
(A bevételt a Tranzit Ház fenntartására és renoválására fordítjuk)

Szervező: Tranzit Alapítvány Helyszín: Nagyterem | Szerda | 09. Dec. 2009 | 19:00 óra |
Színház
Korona
- gyakorlatok a hatalomról -
William Shakespeare szövegei alapján
Ha Shakespeare világát egy való világként ábrázolnánk, szemléltetése történelmi drámáiból kellene származzon.
Shakespeare a hatalomért folyó harcot annak tiszta állapotában, mitológiai utalások nélkül jeleníti meg. Egy koronáért való harc, melyben élő emberek vesznek részt. Az abszolút hatalom emberiesített: neve, szemei, szája, kezei vannak.
A Korona című előadás a hatalomért folyó harcot lépésről-lépésre követi nyomon.
Minden egy szerkezetté áll össze, melynek fogaskerekei szakadatlanul pörögnek. Ez a szerkezet felemel, ám abban a pillanatban bűntet meg, amikor legkevésbé számítasz erre.
Szereplők: Diana Buluga, Alexandru Cîrneală, Radu Homiceanu, Adina Lazăr, Raluca Mara, Ana Nicolae, Mihail Onaca, Andrea Şovan, Florin Suciu, Raluca Uzunov.
Évfolyamvezetők: Ionuţ Caraş, Mara Opriş
Fény, hang: Victor Lup
Az előadás időtartama: 2 óra egy szünettel

Szervező: BBTE - Színház és Televízió Kar, Patrir, Tranzit Alapítvány, Helyszín: Nagyterem |
|
|